Nem kertelek, oldalakat lehetne írni erről a sorozatról és tényleg kissé megszállottnak tűnhetek, hogy ennyit foglalkozom vele. Mentségemre szóljon, hogy extra gyors sebességgel álltam neki a sorozatnak és nemrég fejeztem be az ötödik évadot. Az előző posztban már leírtam egy s mást és szándékosan fogtam vissza magam és törekedtem a tárgyilagosságra. Elvégre az oldal neve is erre enged következtetni, hogy itt kérem esszéket lehet olvasni. Én viszont nem vagyok professzor és bizony ha arra kerül a sor, hogy barátokkal, ismerősökkel vitatkozzak egy filmről, akkor azt más stílusban teszem.

Azt már jó ideje tudom, hogy humor nélkül nem élet az élet és ennek én a nagyon extrém változatait is kedvelem. Igen, vagyok olyan mazochista, hogy Woody Allen-t nézzek és/vagy olvassak. Ráadásul tetszik is! Szeretem az iróniát, hát még az öniróniát! A cinizmus és szarkazmus sem áll távol tőlem (Éljen Julian Barnes!), na persze nem a durván sértő – bár lássuk be – a picit csipkelődő még jót is tesz az ember egojának. A Dexterben találunk mindenből egy csöppet, de leginkább abszurd és morbid helyzeteket. Nyilvánvalóan bizonyos emberek most fanyalognak, hogy hogyan találom én ezt viccesnek? Én erre csak annyit mondanék, hogy minden ember tudja, mi szórakoztatja. Én sem nézem pl. a Mikroszkóp színpadot. Visszatérve Dexterre, nincs olyan jelenet az első évad részeiben, amiben ne kuncorogtam volna valamin. Azt meg biztosra veszem, hogy ha többször megnézném, még több ilyet találnék.

Egyszerűen baromi jól összerakták ezt a sorozatot és az első évad – megkockáztatom – zseniális. Az, ahogy apránként megismerjük Dextert, a múltját, a személyiségét, hogy miért lett olyan amilyen. Minden egyes mondat, gondolat vagy kamerabeállítás jelent valamit. Az első évad első részét – dacára a véres vagy inkább vérmentes gyilkosságnak – én végig röhögtem. (Ha azt mondja valaki, hogy ez már beteg, hát váljék egészségére! Ha azt vesszük Batman is szociopata sorozatgyilkos, mégis hősnek állítják be és milliók rajonganak érte! Na és??) Kezdve a zenétől, Dexter hajójának elnevezéséig. Vagy amikor először mesél arról, hogy a nevelőszülei fantasztikus munkát végeztek a nevelésével. A következő mondatból mindjárt kiderül, hogy ők sajnos már nem élnek, majd rögtön hozzá is teszi, hogy nem ő ölte meg őket – becsszó! Mégis a nyitó képkockák a legütősebbek. Már szinte művésziek.

Remek kis pszichológiai tanulmány kerekedne abból, ha az emberek elmondanák, hogy mire asszociálnak az egyes képek láttán. Nekem a malacperzselésen át a narancsbőrig (hiába no, nő vagyok!) rengeteg dolog eszembe jut.

Ezek mellett a készítők figyelmet szenteltek olyan apróságoknak is, mint a szereplők ruhái. Mindannyian tudjuk, hogy csóró rendőrnyomozókról és a nekik dolgozó laborosokról szól ez a sorozat. Tehát nem keresnek milliókat havonta, hogy a legújabb dizájner cuccokban libbenjenek be az őrsre. A legtöbb film és sorozat egyébként pont azzal vágja el magát nálam, hogy egyszerű, hétköznapi karaktereket Armani öltönybe és kiskosztümbe öltöztetik, hozzájuk vágnak egy Gucci napszemüveget és Prada táskát aztán hajrá! Roppant autentikus! Mintha mindenkit a Sex és New York Cosmopolitan világában dajkáltak volna! Ebben a sorozatban azonban észrevettem, hogy ugyanazt a pólót, inget, blúzt, nadrágot többször is felveszik. Sőt, sokszor ugyanazt az ing-nadrág kombót. Arról se feledkezzünk meg, hogy a történet Miamiban játszódik, tehát meleg van, de eszméletlenül. Itt nem kendőzgetik el, hogy az emberek bizony izzadnak. Minden szereplőn látszanak az izzadtságcseppek és ruháikon az izzadtság foltok. Lehet ez bármennyire is visszataszító első hallásra, számomra mégis emberibbé teszi a sorozatot.

Aztán itt vannak a párbeszédek és a karakterek. Akik angolul látták/nézik a sorozatot ismerik pl. Debra beszólásait.

Ilyen válogatott káromkodás nő száját nem gyakran hagyja el a sorozatok világában. Női szemmel nézve kívülről picit visszataszító is (el is döntöttem, hogy részemről visszafogom a káromkodást), de mellette vonzó is és jól áll neki. Vagy vegyük Masukát, a mások által “laborpatkánynak” titulált törvényszéki szakértőt, Dexter laboros kollégáját. Masuka az az ember, aki a legidiótább és legperverzebb viccekkel borzolja az egész őrs kedélyét és idegzetét – lehetőleg a legdrámaibb helyzetekben. Tehát minél undorítóbb gyilkosság helyszínére mennek ki, annál brutálisabbak Masuka szexuális témájú viccei. Aztán itt van persze Dexter, vagyis az őt alakító Michael C. Hall. Tökéletes erre a szerepre, mert a tekintete meglehetősen eszelős és pszichopata gyanús (na persze a megvilágítással is lehet fokozni a hatást), de ennek az embernek alapból ilyen arcberendezése van.

Láttam már több interjút vele és azok után, ahogy szimplán néz a beszélgető partnerére néha bevillant a gondolat, ‘Na most fogja leszúrni a riportert!’ De persze nem! Ennek ellenére nem vagyok biztos benne, hogy nem kapnék frászt tőle éjjel egy kihalt utcán.